Nemzetközi Sminktetováló Konferencia – 2016

Idén ötödik alkalommal rendezett a Swiss Color sminktetováló konferenciáját, mely most másodjára nemzetközi előadót is vendégül látott. Az egyre nagyobb részvételi létszám igazolja, hogy az ehhez hasonló szakmai rendezvényekre és tanulási lehetőségre milyen nagy igénye van a hazai sminktetováló közösségnek. Sokan látogattak el a konferenciára olyanok, akik a márkát vagy akár a permanent make-up eljárást nem ismerték közelebbről, és rengeteg régi partnerünket köszönthettük. A színvonalas szakmai előadások és gyakoralati bemutató mellett, díjat osztottunk ki néhány kiemelkedő munkát végző szakembernek, és kellemes környezetben a tanulás mellett lehetőségünk nyílt személyes beszélgetésekre. Ezúton szeretnénk megköszönni kiváló előadóinknak Bartus Mártának (swiss Color Akadémia oktató), Selen Shenalpnak (Swiss Color nemzetközi oktató) és Vámos Monikának (Swiss Color Magyarország tulajdonos, Swiss Color Akadémia oktató) a sok felkészülést, a színvonalas és tartalmas előadásokat és a gyönyörű microfibre HD szemöldöktetoválás bemutatóját. Továbbá köszönjük a bizalmat, az érdeklődést és az elhivatottságot minden kedves jelenlévő, vagy csak lélekben velünk tartó sminktetováló kolléganőnek. 
Ha valaki lemaradt volna az idei konferenciáról, akkor figyelje az eseményeinket, mert hamarosan újra találkozhat velünk, és a Swiss Color világával. Addig is a rendevzényen készült képeket és videót ajánljuk szíves figyelmébe.

Program

09.30-10:00

Érkezés, regisztráció

10.00-10:15

Köszöntés

10.15-11:00

Microfibre HD szemöldöktetoválás  Bartus Márta előadása

11.00-11:45

A természetes szemöldök színei  Vámos Monika előadása

11.45-13:00

Ebédszünet, állófogadás

13.00-13:45

Nano szemöldök  Selen Shenalp (UK) előadása

13.45-15:30

Microfibre HD szemöldöktetoválás – ÉLŐ BEMUTATÓ – Bartus Márta gyakorlati bemutatója

14.00-14:30

A szemöldöktetoválás technikai feltételei  Vámos Monika előadása

14.30-15:00

Lift Meso® anti-aging kezelés  Vámos Monika előadása

15.00-16:00

Swiss Color® szakmai élet hazánkban és külföldön

Program:

09.30-10:00

Érkezés, regisztráció

10.00-10:15

Köszöntés

10.15-11:00

Microfibre HD szemöldöktetoválás  Bartus Márta előadása

11.00-11:45

A természetes szemöldök színei  Vámos Monika előadása

11.45-13:00

Ebédszünet, állófogadás

13.00-13:45

Nano szemöldök  Selen Shenalp (UK) előadása

13.45-15:30

Microfibre HD szemöldöktetoválás – ÉLŐ BEMUTATÓ – Bartus Márta gyakorlati bemutatója

14.00-14:30

A szemöldöktetoválás technikai feltételei  Vámos Monika előadása

14.30-15:00

Lift Meso® anti-aging kezelés  Vámos Monika előadása

15.00-16:00

Swiss Color® szakmai élet hazánkban és külföldön

Előadások:

Nano Szemöldök

Különleges szemöldök formázási és szálazási technikát ismerhet meg, melyet Selen Shenalp fejlesztett ki. Az előadásból fény derülhet az extra vékony szálak titkára, melyet a nano tű illetve egy speciális vonalvezetési technika tesz lehetővé.

Microfibre HD Szemöldök tetoválás

A természetes hatású szálas szemöldök mikroszálakból épül fel, követve a meglévő szálirányt, ám a vendég arcához illő, gondosan megtervezett formával. A szálas szemöldök elkészítése egy nehéz feladat, hiszen a megtervezése, forma és színválasztása akár 45 percig is tarthat. A vendég arcához, hajszínéhez, valamint elképzeléseihez is alkalmazkodni kell. A szálazásos technika alfája és omegája a pontos előrajzolás. Ez több időt vesz igénybe, mint maga a sminktetoválás, de a vonal vezetése adja a legtökéletesebb ívet és a precíz formát.

A természetes szemöldök színei

Hogyan válasszuk ki a vendég bőréhez leginkább illő, természetesen színárnyalatot? Mikor használunk mono színeket, illetve hogyan keverjünk ki személyre szabott árnyalatokat? Miben különbözik a Swiss Color OS pigment, minden más sminktetováló festéktől? Ilyen kérdésekre tudhatja meg a választ.

Lift Meso Konzept anti-aginig kezelés

Használja ki Swiss Color készülékét, és tegyen szert többletbevételre egy gyors, hatékony, látványos anti-aging kezeléssel. A Lift Meso Konzept kezelés a sminktetováló készülékével elvégezhető, csupán egy speciális tűtányéros modulra és a svájci Lift Meso kozmetikumokra van szüksége. Az orvosi tisztaságú, természetes hatóanyagokkal vendége bőre már az első kezelés után megfiatalodik.

A szemöldöktetoválás technikai feltételei

A szemöldöktetováláshoz a precíz technikán, a gondosan megtervezett formán és ügyes színválasztáson túl szükség van a megfelelő technikai feltételekre. Vámos Monika, a Swiss Color Akadémia vezető oktatója részletesen bemutatja nano és mikro modulokat, a különböző készülékeket, és azok ideális beállításait, melyek lehetővé teszik, hogy igazán természetes szemöldöktetoválásokat készíthessen.

Microfibre HD szemöldöktetoválás

– ÉLŐ BEMUTATÓ

A gyakorlati bemutató során Bartus Márta, a Swiss Color Akadémia megbízott oktatója lépésről lépésre bemutatja az általa kifejlesztett Microfibre HD szemöldök szerkesztésének és elkészítésének módját.

Előadók:

Selen Shenalp (UK)
Swiss Color International oktatója

Selen Nagy-Britannia és Európa elismert sminktetováló és oktató szakembere, aki a Nano technikával forradalmasította a szemöldöktetoválás területét. Munkájához a Swiss Colort választotta és nagy örömünkre elfogadta a meghívásunkat, hogy a hazai szakemberek számára is bemutassa ezt a speciális eljárást.

Bartus Márta
Swiss Color Akadémia megbízott oktatója

A Swiss Color Akadémia megbízott oktatója, a Microfibre HD szemöldöktetoválási technika kifejlesztője, hazánk elismert szakembere. 2014 óta szoros együttműködésben a Swiss Color Magyarországgal számtalan hazai szakember képzését látja el.

Vámos Mónika
Swiss Color Akadémia vezető oktatója

A Swiss Color Magyarország tulajdonosa és a Swiss Color Akadémia vezető oktatója, aki a sminktetoválás és oktatás területén több évtizedes tapasztalattal rendelkezik. Munkája nagy részét az orvosi tetoválások teszik ki.

Helyszín:

Jarl Konferencia

Központ

1133 Budapest,
Váci út 92., 1. emelet